Egy kő lelke

by Brigi on 2009. szeptember 24. csütörtök 13:54 · 0 hozzászólás

kőember

A cikk megírását egyetlen, apró, éppen a tenyeremben elférő citrin kő ösztönözte, ami (aki) mindenképpen az enyém akart lenni. Sokat olvastam már az ásványok erejéről, van egypár itthon, és valamilyen szinten hiszek is bennük, de nem gondoltam, hogy ennyire akaratosak.

Valószínűleg nem úgy kel az ember nap mint nap, hogy „nekem most kell egy kő”, valahogy a sors akarja, vagy nem, de egyszerűen odasodródik. Elképzelem, amint összesúgnak a kövek a bolt polcain, beindítják sugárzó hadműveletüket, és máris foglyul ejtették a gyanútlan sétálót. Ez velem is így volt. A „drága” (500 Ft) citrin kövek között válogattam, amikor az egyik szabályosan kiugrott a kezemből az ajtó felé. Ez most vagy valami, vagy megy valahová – gondoltam, mint a viccben. De ha ennyire szeretne, hát jöjjön velem. És megvettem.

Őnagysága a citrin

Őnagysága a citrin

De nem véletlenül mesélek. Az ásványnak tényleg kisugárzása van. Az egyetlen dolog, ami statikus, passzív állapotban is képes erőt kifejteni, és környezetében minden anyagon akadálytalanul áthatol. Tehát adott egy emberi kisugárzás, meg egy ásványi, amik vonzzák egymást mint a mágnes, és fél perc alatt összetapadnak. A szerelmesek is megirigyelnék…

Mit kezdjek vele?

Tudjuk, hogy testünk egészségéhez szükségünk van bizonyos ásványokra. A lényeg, ez nem egy szájon át bevehető orvosság, ezért ha egy mód van rá, ne nyeljük le. ;)

Hihetetlen, de magától működik. Bárhová is tesszük, még az „on” gombot sem kell rajta bekapcsolni. A magyarázat: Minden kő, szerencsére láthatatlan és hallhatatlan módon, de rezeg. Ha már rezeg, kis frekvenciáit sodorja a szél, amik azonosak testünk szerveinek frekvenciájával. Nem hiszed, hogy tested képes ezt felvenni?  Állj egy ember méretű hangszóró mellé, és garantálom, hogy a tested rezegni fog. Valahogy így van ez a kövekkel is, csak kicsit kíméletesebb formában.

A markomban vagy!

Az egyik felhasználási módszer a kézen keresztüli gyógyítás. Jó ötlet azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni a kezükkel, és folyton babrálnának valamit. Ezeket az úgynevezett marokköveket veheted a tenyeredbe, vagy teheted a zsebedbe, csak néha napján simogasd meg. Egyrészt, ezzel masszírozod a tenyereden lévő reflexpontokat, amik ingerlik a belső szerveidet, másrészt a kő lelkébe se gázolsz bele :)

Elixírek

Meginni a követ? Porrá zúzzam, és keverjem teába? Nem igazán. Korábban már írtam arról, hogy a víz képes felvenni a dallamokat, rezgéseket, és mivel testünk nagy része víz, elég egyszerű dolgunk van. Tegyük a követ egy pohár ásványvízbe lubickolni egy órára, vagy egy egész éjszakára, és amikor jól kiázott, fenékig! Egyes köveknek különböző hatása van a szervezetre, ezért érdemes válogatni, és a saját koktélunkat elkészíteni.

Varázslatos boszorkánykör

Az ásványok is csak társas lények, úgy érzik jól magukat ha többen vannak. Rakjuk őket energiamezőbe! Az energiamező, a test körül kb. 30 cm-re elhelyezett különböző kövekből áll. Páciensünk befekszik ebbe körbe, és relaxálás közben magába szívja a kövek erejét. A kövek elrendezése sokféle lehet, attól függően, hogy mit szeretnénk elérni. Léteznek például szerencsehozó, harmóniateremtő, vagy éppen auratisztító „szeánszok”. Érdemes kipróbálni!

citrin gyűrű

citrin gyűrű

A fenti módszereken kívül munkára foghatjuk kis köveinket másképpen is. Remek eszköz masszázshoz, vagy egyszerűen ékszerként viselve is. De ne felejtsük el, ápolni, folyóvíz alatt tisztítani, és főleg szeretni, mert a végén még megsértődik, és elszökik…

Oszd meg a cikket másokkal is

  • del.icio.us
  • Digg
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Facebook
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • LinkedIn

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-eket használhatod a formázáshoz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Előző bejegyzés:

Következő bejegyzés: