
Január környékén foglalkoztam először a tisztítókúrák, pontosabban a másnaposság elleni tisztítókúra témakörével. Ha már beléptünk a tavaszba, ahol egy kicsit mi is megújulhatunk, nem állhatunk meg szimplán a máj méregtelenítésénél. Ha tetszik, ha nem, egész testünknek szüksége van egy kis “belső mosásra”. Hogy miért éppen az olaj? Méregteleníthetünk gyümölcsökkel, leveskúrával, kásával, léböjttel, vagy akár diétával, de miért alkalmaznánk mindig a megszokott, kissé már unalmassá is váló módszereket, ha használhatunk izgalmasabb orosz népi gyógymódot, vagy indiai ayurvédikus masszázst is. A következő pár percben gondolatban ezeket fogjuk kipróbálni.
Miért kell méregteleníteni?
Kicsit húzom az időt, és nem térek egyből a tárgyra, de van mentségem, hiszen fontos megbeszélnünk, mire is jó ez az egész nagy felhajtás. A szervezetben életünk során rengeteg salakanyag garázdálkodik. Ide települnek be a gyorskajákkal bevitt idegen bevándorlók, azaz a színezőanyagok, az állományjavítók, a tartósítószerek, egyéb környezeti mérgek, és a többi… Ha ezeket rendszeresen nem tisztítjuk ki, úgy járunk mint egy koszos ruha. Elszennyeződünk, fakóvá válunk, és így már kedvünk se lesz mutogatni magunkat a nagyközönségnek. A salaktalanító kúrák arra jók, hogy mosás nélkül is egészségesebben és jobban nézzünk ki, mint valaha.
Évente legalább néhány napot érdemes arra szánni, hogy belülről is megtisztítsuk a testünket, de nem kell mindjárt a szigorú evési megvonásokra gondolni, ezek nélkül is lehetünk sokkal fittebbek. Olaj tekintetében tudjuk, hogy a növényi olajok sokkal hasznosabbak számunkra, főleg azok, amelyeken a “szűz”, “extra szűz”, vagy a “hidegen sajtolt” jelzőre is rábukkanunk. Ezeket kizárólag sajtolással nyerik, vegyszerekkel vagy hővel nem kezelik, így bennük maradnak az antioxidánsok is. Hogyan jönnek ezek a méregtelenítéshez? Hát így…
Szibériai Növényiolaj terápia
Van egy orosz népi gyógymód, ami méregtelenítő hatással van az egész testre. Különböző betegségek, például gyulladások, bőr és nyálkahártya betegségek, fájdalmak is kezelhetők vele. Ha már a nyálkahártyát említettem, szerintem sejtjük, hogy nem akármilyen kence-fice lesz ez, hanem szépen fogalmazva a szájüreggel is komolyabb kapcsolatba fog kerülni.
A terápia menete a következő: Reggeli előtt szépen odabattyogunk a konyhaszekrényhez, leemeljük a jó minőségű, hidegen préselt napraforgóolajat, kicsorgatunk belőle fél evőkanálnyit, és kb. 10 percig jól megforgatjuk a szánkban. Öblítsük át mindenféle erőlködés (és főleg undor) nélkül a fogakat addig, amíg a sárgás folyadék tejszerűvé nem válik. Ez jelzi hogy a bennünk lévő bacik bevándoroltak az olajba. Ha nem ilyen, akkor kezdjük elölről.
Az olajat lenyelni nem tanácsos, viszont fogat mindenképpen érdemes mosni utána. A gyógyulási, tisztulási folyamat mindenképpen megindul, de számítsunk rá, hogy a terápia első pár napjában átmeneti rosszabbodás várható. Tartsunk ki, egyik méregtelenítési folyamat sem indul könnyen, de legalább nem kell egész nap répalén élni.
Ayurvéda, a méregtelenítés és az olaj kellemesebb változata
Az indiai ayurvédikus orvoslás számos masszázsfajtát fejlesztett ki a méregtelenítésre és az életenergia helyreállítására. Az egyes fogásokhoz használt olajok hőmérsékletének, színének és megfelelő minőségének óriási szerepe van. Gyakran alkalmazzák a szezám, kókusz, mustár, szantál, olíva, mandula és koriander olajokat, és nem csak azért, hogy a masszőr keze jobban csússzon, hanem mert a megfelelő mozdulatokkal párosítva beindítják a test öntisztító folyamatát. A meleg masszázsokat felmelegített olajjal végzik, talptól a fej irányába haladva. Ez segíti a sejtek megújulását, a bőrtónus javulását, a méreganyagok kiürülését, és nem utolsó sorban a kikapcsolódást és a lelki megnyugvást. Az ayurvédában különleges olajterápiában lehet részünk, hiszen speciális esetekben akár faragott teknőben is feküdhetünk, és gondtalanul élvezhetjük amíg az olaj szépen végigcsorog a testünkön. Egy ilyen indiai mennyei tisztító kezelés általában hosszabb időt vesz igénybe mint az expressz szibériai módszer, napi 1-1,5 órára és átlagban 2 hétre számítsunk, ami mellett azért néhány étkezésre és testmozgásra vonatkozó előírást is be kell tartanunk.
Méregtelenítés jegyében próbáljuk ki az olajat, vagy mindkét módszert egymás után, és induljunk egészségesen és mérgek nélkül a tavasznak! Ha lelki tisztulást is szeretnél végezni, figyelmedbe ajánlok egy korábbi bejegyzést a Bach virágterápiával kapcsolatban.


