
Amikor először találkoztam azzal a ténnyel, hogy mozgás nélkül, állva, ülve, vagy akár fekve is lehet “mozogni”, alakot formálni és fogyni, valahogy a mozgással szembeni szentségtörésnek tudtam be. Amellett, hogy az ember tudatában súlyosan rögzült, hogy normál esetben állva, ülve vagy fekve nem fogja egyhamar az ideális testsúlyt és alkatot elérni (mondjuk ebben az életben kb. már nem), a gépekkel történő izommunka tulajdonképpen az egyetlen dolgot veszi el, amit a mozgásban még szeretni lehetett, az intenzív edzés utáni örömöt, hogy én csináltam, azaz bajnok vagyok!
A helyzet mégis az, hogy nem fejlesztenének és gyártanának sorra olyan csodaszerkezeteket, amik a fent említett dolgokat ígérik, ha nem lenne rá igény. Igény pedig arra van, hogy minimális idő alatt (hiszen sosem érünk rá, most sem érsz rá
), a maximumot hozzuk ki magunkból. El kell ismerni, a XXI. században élünk, a régi fitness módszerek már elavultak, és itt az ideje, hogy új sebességre kapcsoljunk. Mondjuk Speedfitness-el!
Az ugrándozó békalábaktól a Speedfitness-ig
A kulcsszó az elektromos izomstimuláció. Az ilyen technológiával megáldott gépek nem most tűntek fel a piacon, már több generációt is elkoptattak. (Gondolj csak a tv-ben máig agyonreklámozott “fantasztikus” hasizom-összehúzó gépre.) Ha jól megnézzük, egyikben sincs a korábbiakhoz képest nagy ördöngösség, mindegyik ugyanarra az ősrégi kísérletre vezethető vissza, egy kis zöld békavégtaggal. A kísérlet óta egy-két szem lecsorgott már a homokórán, ezért végre arra is rájöttek, hogyan hasznosítható ez a felfedezés (az otthoni, ebéd melletti mozgó öv felcsatolásán kívül) a komoly sportban és a rehabilitációban is.
A Magyarországra nemrég berobbanó Speedfitness készülék abban újdonság, hogy kis erősségű váltóárammal dolgozik, de egyaránt edzi a látható és a mélyizmokat is. Egy kis területen elférő állványról van szó, laptop méretű kezelőfelülettel és chipkártyával, hogy a személyre szabott beállítások ne csak egyszer legyenek élvezhetőek, hanem mentés után újra felhasználhassuk őket. Ezzel a kütyüvel egy speciális ruházattal, “űrhajós” mellénnyel kerülünk összeköttetésbe.
Az impulzusok ereje izomcsoportonként és egyszerre is szabályozható, így a kezelés intenzitását külön-külön beállíthatjuk minden testrészre. (Azért csak óvatosan az erősséggel!) Amiért tulajdonképpen megéri ez a “bedrótozás” és beöltözés, az a Speedfitness hihetetlen hatékonysága. 20 perc kőkemény izommunka, és tényleg mozgás nélkül! Hatékony az izomépítésben, kíméli az ízületeket, zsírt éget, javítja a kötőszövetek vérellátottságát, azaz a cellulittal is felveszi a küzdelmet, tartásjavító, teljesítményfokozó és kedélyállapot kiegyenlítő egyben. Hogy visszatérjek a bejegyzés eleji kifogásomra is a mozgás örömével kapcsolatban, van még egy jó hírem. A Speedfitness nem feltétlenül unalmas! Alkalmas arra, hogy passzívan, fekvő pozícióban is megdolgoztassa az izomcsoportokat, de akár aktív, kiegészítő gyakorlatok végzésével is erősíthetjük a hatást, vagy kardiogépekkel is kombinálhatjuk az edzésprogramot.
A Speedfitness hatékonyságánál fogva rövid időn belül rengeteg rajongót szerzett magának, többek között Gregor Bernadett színésznőt, vagy Beé István kajak európa- és világbajnok, olimpikont. Ja és még egy gondolat a helyetted dolgozó géphez. Ha azt hiszed állva, ülve vagy akár fekve az izomlázat is elkerülheted, ezúttal súlyosan tévedsz! Ez az év egyik nagy fitness trendje. Ne törődj semmivel, csak kapcsolj sebességre!



{ 1 hozzászólás… read it below or add one }
Rendszeresen járok Speedfitness edzésre (6 alkalom van mögöttem) és már rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a környezetemtől! Amit rögtön észrevettem, hogy az erőnlétem és az állóképességem drasztikusan növekedett, az “integető izomok” feszesek lettek, már nem integetnek
A fenekem láthatóan feljebb került, a combjaim formásodnak. Ezt még soha nem értem el, pedig mindig jártam aerobicra. Ami egészen fantasztikus, hogy még a gátizmokat is eléri a Speedfitness és félre lehet tenni az én koromban már sajnos kötelező intim torna gyakorlatokat. Szóval én is csak pozitívan tudok nyilatkozni és ajánlom mindenkinek, hogy tegye félre az újdonságoktól való idegenkedését és próbáljon ki egy tréninget áram alatt. Soha ilyen intenzív edzésben nem lesz egyébként része.
Üdv: Márti