
A mozgást, és a jógát sem lehet elég korán kezdeni! Bár Indiában teljesen normális, hogy a csöppségek ugyanúgy jógáznak, mint a szüleik (sőt, az oktatás része is), valahol mégis furcsának tartom azt a gondolatot, hogy a különböző kicsavart pozíciókat megfelelően kitartva, és közben a légzésre, meg a belső nyugalomra is ügyelve tudna gyakorolni egy ovis, amikor otthon le se lehet lőni, mint a bolondgombát.
Szerencsére a gyermekjóga másról szól. Jóga, csupa játékba csomagolva!
Mint tudjuk, egy gyerkőc figyelmét lekötni a legnehezebb. Ahhoz, hogy már néhány évesen rászoktassuk a “jól létre” azaz a wellness életmódra, mindig valamilyen kerülőúton kell támadnunk. A jógára, mint mozgásra és életformára is úgy tanítható a gyerek, ha megpróbáljuk meseként előadni. Lesz itt pillangóröptetés, pörgés, forgás, meg miegymás, és közben fel se tűnik, hogy jógázott, csak az, hogy szórakozott. Néhány óra, és észrevétlenül egy pinduri jógi lesz belőle. ![]()
Nevelés vidáman és egészségesen
A legfontosabb, hogy a gyermekjóga kívülről és belülről is fejleszt. Fenntartja a hajlékonyságot és levezeti a hiperaktivitást, növeli a koncentrációképességet, oldja a stresszt, valamint kitartásra, és önfegyelemre nevel. Alapja természetesen ugyanaz, mint a felnőtt jógának, mégis élvezhető és mókás. A foglalkozások általában három korosztályt céloznak meg. A 3-6 év, a 7-13 év, és a 14-18 év közöttieket. A legjobb, ha gyermekünket minél korábban, akár már ovis korban hozzászoktatjuk a különleges mozgáskultúrához, hiszen így nem okoz majd gondot neki az ászánák elsajátítása, és ösztönösen végzi azt, ami neki jó. Egy foglalkozáson nagyjából 30-40 különböző, állatnévvel ellátott pozícióra is sor kerülhet, így rendkívül változatos, és jól átmozgatja a testet. Miközben képzeletben erdőkön-mezőkön bóklászik, és rendkívüli kalandokat él át a kis csoport, utánozzák az állatok (békák, halak, nyuszik, lepkék, kígyók) mozgását, ezzel sajátítva el a jóga alapjait.
Gyermekjógát csak kifejezetten erre a feladatra képzett oktató tarthat, aki sokszor a foglalkozások erejéig a csoport óvónénije/óvóbácsija vagy pótszülője is lesz. A csöppségek rendkívül speciális csoport, sok figyelmet, és nyugalmat követelnek, ezért fontos hogy az oktató szakértő szemmel vezesse végig őket a mozgássoron, a bemelegítéstől kezdve, a nyújtó és erősítő gyakorlatokon át, a légző és relaxációs fázisig, és közben kijavítsa az olyan mozdulatokat, ami helytelen. Itthon az egyik legismertebb gyermekjóga oktató Csuday Dóra. Róla, és az óráiról megtudhatsz többet a Csudajóga oldalon.
Hogy valóban testi-lelki egészségben gazdag generációt neveljünk (és miért ne akarnánk?), érdemes a fiúkkal és a lányokkal idejében megismertetni a jógát. Addig amíg mozognak és játszanak, a reggeli hisztit és a gyermeki csínytevéseket mintegy kiheverve, iratkozzunk be mi, felnőttek is egy jógaórára! Az eredmény mindkét oldalon tökéletesen stresszmentes lesz! ![]()
Még több gyermekkori mozgásprogram a Baba a vízben cikkeben!

